A Hold egy óra mulva jön föl
S a nagy országút verett,
Városba vivő, köves útján
Jönnek
A távoli szekerek.

Följött a Hold, muzsikák szólnak
És őszi harmat pereg.
S nyikorogva, fehér Hold-fényben
Jönnek
A távoli szekerek.

Ki álmában a Holdnak fordul,
Nyugtalanul szendereg,
Mikor távolról iparkodva
Jönnek
A távoli szekerek.

Városba tartnak adni, venni,
Rossz kerekük nyekereg,
Nyikorogva és nyekeregve
Jönnek
A távoli szekerek.

A Hold elfordul, hajnal lesz már
S a hajnalban egy sereg
Villamos lámpa alszik el, ha
Jönnek
A távoli szekerek.

A városban ébrednek kinnal
Szegény, törött emberek
S várják azokat, akik jönnek:
Jönnek
A távoli szekerek.

Leesik a Hold elfáradva
S a Nap, mint bibor, kerek,
Kacagó csoda hág az égre:
Jönnek
A távoli szekerek.
(Ady Endre: A távoli szekerek)

Bösztörpuszta, Magyarok Országos Gyűlése. Rengeteg ember, rengeteg magyar. Együtt, egy helyen.

A rendezvény, az ünnep végén járunk, árusok, résztvevők indulnak haza. Ami szép, mindig fáj egy kicsit, ha múlik. A csendes estében döcögök befelé kocsimmal, szedjük a sátorfát, indulunk haza. És meglátom a fűben, autók húzzák, maguk után, utánfutókon, a szekereket, kocsikat, kisebb hintókat. Látom őket, mint kiállítási tárgyakat, nem a maguk lábán, de imbolyogva, lassan táncolva haladni, a füves pusztán. Ezek már, és még, tárgyak.

Ilyen az Ady-vers is: ma, érző magyarnak, aki én vagyok, azt mondja, hogy a bűnös város csak attól tisztul meg, és a Nap kacagó csodája akkor hág újra az égre, ha megjelennek a távoli szekerek.

Ha megjelenik, az élet, ha megcsókoljuk  a földet, mely eddig tartott és megint, egyre inkább úgy tűnik, hogy megint tartani fog minket. Eltartani. Megtartani. Itt csak magyarul lehet élni. Nem magyarul szabad, magyarul érdemes, magyarul lehet. Embertől emberig, egymást, magunkat szeretve, ha drágább vagy nehezebb is a magunkét szeretni,  mint a csillogó idegent.

Megtanuljuk, megszokjuk. Hiszem.

Bösztörpuszta

A leánygyermek elvette a jóképű férfi gyufáját, és eldugta a vödörben, hogy az legyen mérges, de a férfi ezt nem akarja hagyni. Vicc, Dolák- Saly modorában.Igazából kedves vebmesterünk leánya az, Villő, és én látványosan vigyázok, hogy a vidör vizet magára ne rántsa, mert ordítana. Tudom, hogy ordítana.

Bösztörpuszta2

A jövőt kétkedve figyelő, aggódó könyvest láthatjuk. Gesztusai a következőket mondják: el innen, arcok, ezek az én könyveim.

Bösztörpuszta 3

Ló, spanifer és traktor. Na meg az árpádsávos zászló. Így megy ez, kérem, modern a világ.

Bösztörpuszta 4

Megint a modern világ. Fehér ember, talpig magyarban, és horizontális izé- bicikli. Egyfelé néznek, egy úton járnak.

Bösztörpuszta5

Így tudok nézni, verekedés után, le azokra, akik fikázzák a könyveket.

Bösztörpuszta 6

Nem fogjátok elhinni, de ezek kovácsok. Főleg a nagyobbik, az nagyon. Mire te meglátsz két kobászt, ő már meg is ette- ugyanazt a két kolbászt. Ilyenekkel riogatták Csák Noriszt, kicsikorában, azért lett ilyen.

Bösztörpuszta 7

Úristen, otthon felejtettem a csatos imakönyvem!!! Olvasóink, vásárlóink ők, ők tartanak minket életben.

Bösztörpuszta 8

Te, fiam, biztos nem te dugtad el a csatos imakönyvem? Vicc, igazából azon tanakodnak, egyik vegye- e meg a másiknak a könyvet, vagy a másik az egyiknek.

Bösztörpuszta9

Nézd, Ernőbá, az a hangya a Bor filozófiáját olvassa, ha jól látom- súgta megilletődve Villő, aki megintcsak vebmesterünk kislánya. Na ha az ő apja nem lett volna, akkor ti most ezeket a képeket jól nem láttátok volna.