Ernő:  Kedves Zalán, magad korú fiatal művészek nem sokan vannak, akik a magyar múltba nyúlnak vissza témáért, annak is inkább dicsőséges szereplőit, momentumait ragadják meg. Honnan ez a nemzeti indíttatás?

Zalán: Én egy debreceni 1970-ben épült lakótelepen nőttem fel ú.n. kulcsos gyerekként. Sok munkásőr és tisztviselő között egy orosz laktanya mellett.. Az, hogy nemzeti indíttatás, ez a gondolat gyerekkoromban meg sem fogalmazódhatott bennem, hiszen természetesnek vettem, magyar vagyok, hisz mi más lehettem volna. Kisgyerekkorom óta folyamatosan rajzoltam, főleg háborús vagy sci-fi témában. Később tanulni is kezdtem a rajzot látvány után és az amerikai fantasy mestereket is  másoltam, majd olyan stílusban én is alkotgattam saját magam, amivel kivívtam a barátaim, ismerőseim érdeklődését. Ezek után jött a képzőművészeti- akkor még főiskola, ahol a modern művészet még festő stílusait sajátítottam el -kubizmus, formabontás, organikus absztrakt, fotorealizmus, popart…stb. Súlyosan megcsömörölve ezektől az irányzatoktól, vallási, majd történelmi képeket kezdtem festeni. A történelmi stílus kicsit erősre sikeredett, bár ahogy tanultuk a mai művészetben mindent lehet vagy mégsem? Aztán otthagytam a sulit és a hollywoodi sci-fi világ megszállottjaként évekig el voltam havazva ilyen témájú nagyméretű festmények – szinte- gyártásával. Ebből mára szinte hírmondó sem maradt, csak egy válás gyerekkel jelezte a képtelen megszállottságomat. Ezek elmúltával az építőiparban kezdtem dolgozni díszburkolatok gyártásával és dekorációs festéssel kisebb-nagyobb sikerrel.  Az életem új kerékvágásba lendült, ekkor fedeztem fel magamnak az ekkor gyerekcipőben járó magyar őstörténetet. A családomban volt ilyen vonal anyai ágon a székely nagyapám -aki még az első vh-ban harcolt- rovásírás kutatással is foglalkozott. Munka mellett éveken át tanulmányoztam a belső ázsiai népek – a hunok, szkíták, avarok – művészetét,  harcmodorát és róluk készült naiv és realisztikus ábrázolásokat. Sok barátom is segített a harcmodor, íjhasználat megismerésében. Ebben egészen jó szintre sikerült abban az időben eljutni, így kiderült, hogy nemzeti indíttatású vagyok.

Kertai Zalán: Lél

Ernő: Kiket, miket használsz forrásként egy-egy festmény, grafika elkészítésénél?

Zalán: Mint említettem, rengeteg ábrázolás maradt fenn, főleg naiv szibériai sziklakarcolatok kunbabák …stb. Ezek naturalisztikus ábrázolása elég nehéz feladat volt, el kellett engedni a fantáziát, majd visszaredukálni a dolgokat, hogy valamelyest azért érdekfeszítő legyen, de hitelesség felé haladó is. Hangsúlyozom, ezek nem régészeti rekonstrukciók, hanem a valóság elképzelése a mai kor igényei szerint.

Ernő: Ha az ember kicsit ismeri az ezen körökben mozgó arcokat, ismerősöket fedezhet fel történelmi tablóidon! Nem véletlenek ezek a hasonlóságok?

Zalán: Természetesen bizonyos képekhez használtam modellt, ismerőseimet, barátaimat, később viszont az észak-amerikai indiánokról készült fotókból mazsoláztam, mint egy utolsó hősies világ tanúiból, hozzáteszem: nem antropológiai meglátásból, bár néhány vezér nagyon bejött magyar fejedelemnek is festőileg.

Kertai Zalán: Töhötöm

Ernő: Munkásságod mekkora részét képezi ez a fajta alkotómunka, azaz mivel keresed keserű kenyeredet, mert, hogy nem ebből, az biztos. Mondom ezt azért, mert hirtelen nem tudom elképzelni egyik minisztériumtól, hogy a tárgyalójába egy faltól-falig Kertait kérjen, csak az íze kedvéért!

Zalán: Külsősként egy építészműhelyben dolgozom havi keresetért. A díszítőfestésnek a válság miatt már évek óta lőttek. Pár grafikámat szittyákról megvették és pólóra tették, ezek ismertek. Festményt eladni pedig szinte lehetetlen, ha nincsenek meg a csatornáim, már pedig semmilyen csatornám nincs. Próbálkoztam ezzel-azzal, de semmi.  Semmilyen pártnak vagy csoportnak nem vagyok tagja, sehonnan semmilyen megkeresés nem volt felém. Igazából úgyis azokat a westernfilmeket szerettem ahol a főszereplő végül maga marad…:)  Egyedül Pörzse Sándor érdeklődött a munkáim iránt, vele talán lesz valami kiadvány egyszer ha az Isten is úgy akarja.

Ernő: Lesz ilyen világ errefelé, hogy a magadfajta alkotók- írók, történészek, etc.- bekerüljenek a fősodorba, ill. van- e a magadfajtának igénye a hivatalos akkreditálásra?

Zalán: Mivel négy gyermekem van és látom általuk a jövő fiatalságát, akik a virtuális térben élnek és játszanak….hát nem tudom . A hagyományőrzésből időtöltő piknik lett, ami Magyarországban rendkívül szegényes, Nyugat-Európában pedig reneszánszát éli. Ehhez, mint mindenhez, sok pénz kell, ami ennek az érdeklődésű rétegnek tapasztalatom szerint nincs vagy csak kevés van. Én semmilyen elismerésre vagy megjelenésre nem számítok és nem is tartok rá igényt, ugyanis számomra ez csak egy pár lépcső volt a személyiségem és lelkem fejlődési útján.

Kertai Zalán: Vérbulcsú

Ernő: Tudnál- e olyant mondani, amikor nemzeti szimbólumaink, kliséink használata, alkalmazása bármilyen tárgyon, ruhán, visszatetszést keltett benned, úgymond soknak találtad?

Zalán: Egy művész igazából semmit se talál soknak vagy kevésnek,; ez van, ezt hozta létre ennek a magyar társadalomnak az igénye. A szőrgalléros csúcsos süveg se volt mindig a szittyák fején, de ha nem rajzolom oda, nem felel meg a saját belső képünknek az ún. ősmagyarokról. Ma sok ún. szittya ruha szimbólum inkább az angol skinhead divattal és az amerikai háborús filmekből ismert náci szimbólumokkal rokonul, ijesztgetve bizonyos vélt vagy képzelt réteget. Ennek a legszebb példája a szkíta turul stosstruppen sassá válási folyamata. Én, mint egy külső megfigyelő csak ámulok a különös, néhol mulatságos, néhol elborzasztó variációkon. Mint említettem, művészként senki sem keresett meg azért, hogy ilyeneket kreáljak vagy mint értelmiségi, mellette vagy ellene szóljak.

Ernő: Köszönöm a beszélgetést.

Kertai Zalán további munkáit megcsodálhatjátok a www.kertaizalan.hu weboldalon.

A grafikáival díszített pólókat/pulóvereket megnézhetitek és megvehetitek a Gyepűben!