Galántay Ervin (1930-2011) a NATO kötelékében az „urban gerilla” harcok világszerte ismert szakértője. Az USA hadseregének felkérésére a NATO számos katonai intézményeiben tartott előadásokat a városi gerilla harcokról. Egyike azoknak a magasrangú katonáknak, akik Magyarország NATO tagságát szorgalmazták.

Az eseményeket a szerző 14 éves szemszögéből mutatja be, aki a kőszegi katonai középiskola kadétnövendéke volt. A történet folyamán a Vörös Hadsereg által két hónapon keresztül ostromolt magyar székesfővárost védő magyar és német alakulatok heroikus védekező harcait tárja elénk Galántay Ervin. A leírtak a szerző korabeli hadinaplóján alapulnak, s forgatókönyvszerűen, maximális hitelesség mellett ismerhetjük meg az események sodrását. Galántay Ervin többszörös sebesülése mellett is aktívan részt vett Budapest 1944-45-ös védelmében. A katonai életpálya iránt elhivatott, hazáját szerető önkéntesként lépett be a Városmajori térséget védő Vannay László (Rongyos Gárda parancsnoka) által felállított riadózászlóalj állig felfegyverzett tagjainak sorába.

„Ajánlom könyvemet a mai magyar fiatalságnak! Tanuljanak a Budapest Erőd védőitől, a nagyváradi hadapródok, a marosvásárhelyi leventék, az újpesti tanoncok, a budapesti egyetemisták, és a fiatal önkéntes segédápolónők szelleméből.” (Galántay Ervin)

Galántay Ervin könyvéből 30 perces kisjátékfilm készül „Az utolsó töltényig” címmel. A film címét az a helytállás ihlette, mellyel legtöbbször az utolsó töltényig kitartó hős magyar és német alakulatok védték hazájukat.

Galántay Ervin: Az utolsó kadét c. könyve  kedvezményesen megvásárolható a Gyepűben!