Közkeletű az a vélekedés, hogy Árpád 896-i bejövetelével honfoglalás történt. Erről szólnak a hivatalos közlemények, ezt sugározzák a médiák. Ez a szó, hogy honfoglalás foglalást, területfoglalást, vagyis erőszakos, fegyveres hódítást, idegen területre való fegyveres betörést és letelepedést sugall. Valóban ez történt 896-ban? Amikor honfoglalásnak nevezzük Árpád népének bejövetelét akarva-akaratlanul azt állítjuk, hogy a magyarok nem eredeti lakói, nem őslakói hazánknak, hanem betolakodók, kik fegyverrel, erőszakkal hatoltak be ide, idegen népek területére. Tovább szőve a gondolatot: ez azt is jelenti, hogy idegenek vagyunk saját hazánkban, s a magyarság hódító népként való feltüntetése azt sugallja, hogy más népek elnyomására, erőszakos beolvasztására képes. Valóban ilyen a magyarság? Csupa-csupa ellentmondás.

A honfoglalás elmélete lenyesi a magyarság őstörténetét, aláássa a magyar nemzeti öntudatot, összetartozás-tudatot, a magyarok büszkeségét. A honfoglalás hangoztatása ugyanis egybeesik azoknak a környező országoknak a propagandájával, amelyek a trianoni világfölforgatás folytán országnyi részeket ragadtak el a történelmi Magyarország felségterületéből, és akik saját leleményeik alapján azt állítják, hogy nem mi, hanem ők a Kárpát-medence őslakói, s a magyarok csak fegyveres ázsiai betolakodók. Ez az állítás ugyanis jelentős mértékben hozzájárult a trianoni döntés kicsikarásához és igazolásához.

Öntsünk hát tiszta vizet a pohárba! Erre vállalkozik az „Őshonos-e a magyar a Kárpát-medencében?” című munkájával Grandpierre K. Endre.

A magyar népnek, de a világnak is, jogában áll eldönteni, megtudni, mi történt Közép-Európában 896-ban és határozott választ kapni a honfoglalás körüli kérdőjelekre. „Mi az igazság, békés bejövetelről, a kinti magyarok visszatéréséről, honvisszavételről volt szó, vagy fegyveres hódításról? Kik képviselik az első és kik a másik feltevést? Lehetséges, hogy a honvisszafoglalás valóban csupán néhány hóbortos történész és műkedvelő bolondériája? Miről tanúskodnak a középkori magyar és nem magyar krónikák? Mit tanúsítanak a történeti tények? És, végére hagyva, a döntő kérdés: Cui prodest? – Kinek használ? Kinek az érdeke?”

Ha ezekre a kérdésekre kellő választ kapunk, megvilágosodhat előttünk a történelem egy bonyolultan homályos szakasza.

Grandpierre K. Endre ezen könyvével ismételten bebizonyította, hogy méltán kell elismernünk Őt korunk legkiválóbb történelmi oknyomozójának.

Grandpierre K. Endre: Őshonos-e a magyar a Kárpát-medencében? c. könyv megrendelhető a Gyepűben!