A játék a Kató és Fivére Kiadó gondozásában jelent meg pár éve. A játék megalkotója, Kató Zsolt rendületlenül hisz abban, hogy a gyermeki szórakozás összeegyeztethető a szellemi gyarapodással, sőt a nemzeti öntudat épülésével is.

„Három gyermeket neveltünk fel. Következésképp számtalan társasjátékjátszmán vagyok túl, és − főképp a svájci, a német, valamint a francia példák ismeretében − régóta álmodtam egy játékról, amely nemzeti történelmünket mutatja be a legkülönbözőbb korosztályok által is élvezhető formában.”– mondja.

Az Ismerd meg Magyarország történetét c. társasjáték lényege, hogy nem kell mereven alkalmazkodni a megadott szabályokhoz, a dobozban olvasható játékmenet mindössze iránymutatásként szolgál, ugyanis Kató Zsolt szerint ez az igazi játék értelme, ez adja az örömét, és gyakorlatilag így megunhatatlan. Ennek megfelelően a játék − a kérdéskártyák igény szerinti „megritkításával” − akár kisiskolások számára is élvezhető lehet, mindamellett a játékosok saját feladványaikkal is bátran előállhatnak, ezért a történelmi Magyarországot ábrázoló táblán zajló szellemi vetélkedés akár történészprofesszorok számára is igazi kihívást jelenthet.

Ismerd meg Magyarország történetét!

Ismerd meg Magyarország történetét!

Ráadásul a játékot négy személy, de − csoportokban − akár harminckét fő is játszhatja. Ez azért fontos, mert az Ismerd meg Magyarország történetét hittancsoportok vagy általános és középiskolai osztályok számára is remekül szórakoztató oktatási segédanyag lehet. Kató Zsolt tervei szerint a játék a  bővülni fog –eddig megjelent a magyar szentek életét és a magyar királyok életét bemutató kérdéscsomag. „Álmom, hogy a társasjáték olyan enciklopédikus anyaggá bővüljön majd, amely egész történelmünket, egyház- és kultúrtörténetünket, valamint művészetünket felöleli”– mondja Kató Zsolt.

A játék kapható a Gyepűben, de más keresztény-nemzeti könyvesboltokban és különböző kézművesvásárokban (nagyobb vásárok, Magyarok Vására) is hozzáférhető.