Mi tulipános? A tulipános láda, például. Vagy a szerelmi zálog, amire a kedves ráíratja a szerelem virágát.

Magyar a dolog, mert már a szkíta leleteken is látjuk a tulipánt, bár az erős török közvetítés, a későbbi korokban, megkérdőjelezhetetlen. Nem a hollandus a tulipános nemzet, nemnem, inkább a török, meg mi is, persze. Legmagyarabb virágunk is, a liliom mellett, a tulipán.

Ha meghallja, tulipán, tulipános, tisztességes magyar rögtön a szerelemre gondol!!

Ez a szám azonban nem a legfelhőtlenebb szerelmet énekli a fülünkbe.

21. századi romantika, ahol a tulipán festékszóróval van a házak falára fújva, feketével.

Szerelmes ez a dal?

„Sütöm a szíved hideg kemencében”-ez 22 éve még úgy hangzott volna, hogy „egyem a szíved, kincsem.”

Nem is szerelmi párbeszéd, férfi és nő között, csupán egy kínlódó, szeretni nehezen tudó monológ, amit a nő enyhíteni próbál csendes, szerelemteljes jelenlétével.

Kettős szöveg, kettős zenével: mint a szerelem maga.

Na nézzük:

Külvárosi, lazázós indulás, berobban a gyerek, hatalmas kocsiján, még a reppet is halljuk, ha akarjuk, portyázik az épületek közt, a falakon tulipánok. Az intró szöveg és  -zenei világa kicsit hajaz a 3. Barbaróra, nem véletlenül, ugyebár.

Kemény a srác, nagyon kemééény, második mondatában már szinte fenyeget, hagyj fel minden reménnyel, ki az én utcámba jössz: „ha itt vagy reggel, maradsz is ebédnek”. Megérzi a nőt, aki meg is érinti fekete szélű szívét. A mindenkori asszonyból jövő, életet lehelő erő hatására a zene tisztulni kezd, elszakad a földtől, emelkedik, kicsit „hangot kap a kép”, ami nem tart sokáig, mert visszaváltozik vélt önmagává, nem akar, nem mer kitörni magából.

Újra megszólal a másik fél, óvó, szerető, elbújtató, puha éj-zene alatt, és mondja az embernek, hogy álmodjunk, kedves, az álom a miénk, de a srác már nem hallja, mulat valahol, őrjöng és zokog a gitár, a legények kurjongatnak. Megint a nő énekel, tiszta, régen született emberekből fakadó zenével. Semmi sem változik, a férfi menthetetlen, utolsó mondatával utoljára is elvágja a zene és minden egyéb torkát: „sütöm a szívedet meg.”

Milyen öncélú, milyen kegyetlen, nem megenni, magába fogadni akarja, nem kell neki a másik szíve, csak eljátszik vele.

Ilyen lenne a szerelem? Ilyen is lehet -itt van ez a szám.

És végül, a zene:  undergrundos, sírós gitár, libegős, susogós betétekkel.

Pengeélesen dülöngélő basszussal.

Oda- odapakolós dobbal.

Feszes harmonikával.

Beszélő, beszélgető ének, éteri hangokkal.

Viszont nem hallom a hegedűt.

Rockzene, mélységtől magasságig, felhő- reggivel.

Csak a farkasvonítás a miénk.

A Gyepűben megtaláljátok itt.