Rengeteg színes program várta az idelátogatókat, kézművesvásárral egybekötve.

A Gyepűvel mi  is részt vettünk a rendezvényen. Gyönyörű idő volt, sokan eljöttek, hogy megnézzék a csatát és az 1600 íjász együttlövését.

Ezerhatszáz íjász

Ezerhatszázan

Lovasíjászok

Lovasíjászok

Hagyományőrzők

Hagyományőrzők

Jurta-tábor

Jurta-tábor

A Pozsonyi csatáról:

“Idézzük fel a 907-es évben történt sorsdöntő eseményeket úgy, ahogyan a hagyományaink megőrizték azokat:

Tizenegy évszázaddal ezelőtt, Árpád Fejedelem a dicsőséges Pozsonyi csatával beteljesítette életművét. Népünknek végleges hont adott, és a Magyar Törzsszövetség népeit egységes nemzetté tette. Árpád Fejedelmet a Bizánciak Megasz Archonnak, azaz Nagyfejedelemnek, a nyugatiak Magnus Dominusnak, vagyis Nagyúrnak nevezték. A Kárpát-medence általa ismét egyesült. Egészen az Avar Kaganátus egykori határáig, az Enns folyóig lett a magyarok országává.

Néhány esztendővel a honalapítás után történt, hogy határterületeit és érdekeit féltve, valamint rettegve a magyarok jogos bosszúját (amiért béketárgyalásra hívták, s ott orvul meggyilkolták Árpád fejedelemtársát Kurszánt), a keleti frank vezetők hadba szólították haderejüket. 907 júniusában, IV. Lajos névleges vezetése alatt, a Duna vonalát követve, két szárazföldi sereg és egy dunai hajóhad vonult Liutpold őrgróf vezetésével, hogy beteljesítse a rettentő parancsot, amelyet szó szerint, így jegyzett le az egykorú Annalium Boiarum:

„Decretum… Ugros eliminandos esse”,

azaz:

„Rendeljük, hogy a Magyarok kiírtassanak”.

Egyes vélemények szerint százezernyi nyugati katona indult ekkor a magyar gyepűk felé.

Ám a nyugatiak nem számoltak azzal, hogy a keleti füves puszták birodalmai közötti csatározások során, évszázadokon keresztül formálódott magyar hadművészet, különösen, ha vérrel szerzett területeinek védelméről van szó, mire is képes. A meg-megújuló nyílzáporral támadó magyar haderő sikeresen őrölte fel a nyugatiak harci morálját és hadrendjét: a támadók végül erejüket és bátorságukat vesztették. Árpád Fejedelem hadinépe, a minden valószínűség szerint egy hétig tartó hadművelet után, véres közelharcban, külön-külön számolta fel a folyó két partján vonuló ellenséges sereget. A magyar harcosoknak nem okozott gondot az, amit a nyugatiak csak hajókkal tudtak elképzelni: a folyón való átkelés… Ugyanakkor magára az utánpótlást és a nyugati seregrészek közötti összeköttetést biztosító hajóhadra is gondjuk volt: ezt még a csata legelső mozzanataként, a partról győzték le, gyújtónyilakkal és ostromnyílvesszőkkel.

A csata

A csata

A magyar győzelem teljes volt, a támadó sereget vezető bajor őrgróf, Luitpold mellett elesett Ditmár salzburgi érsek, két püspök, három apát, és tizenkilenc gróf… A támadók maradéka a megalázó, rettentő vereség után csak a menekülést választhatta. Ám eleink, a keleti hadiszokás szerint nem álltak meg, s az ifjú Lajos királyt egészen Ennsburgi váráig űzték, ahol nyílt, mezei ütközetben újabb fényes győzelmet arattak.

Így szólnak a csatáról a közeli kortárs, a cremonai püspök szavai:

„…Lajos király összegyűjtött seregével már Augsburgba érkezett, amely a svábok, bajorok vagyis keleti frankok határainál fekvő város, amikor az a nem várt, jobban mondva nem kívánt hír érkezett, hogy a [magyarok] népe ott van a szomszédságukban. Így hát a következő napon a Lech-folyó mentén elterülő mezőkön, amelyek a kiterjedésük folytán alkalmasak a harcra, szembe találta magát a két sereg.

Mielőtt még tehát »Aurora elhagyná Titonus sáfrányszínű ágyát« (azaz a hajnali fény felkel), a magyarok öldöklést szomjazó s harcra áhítozó serege meglepte ezeket, mármint a még ásítozó keresztényeket; egyeseket ugyanis a nyílvesszők hamarabb riasztottak, mint a kiáltozás, másokat pedig, akiket ágyukban döftek át, sem a lárma, sem a sebek nem ébresztettek fel, mivel előbb hagyta el őket a lélek, mint az álom. Tehát innét is, onnét is heves ütközet kezdődött s a türkök megfordulva – mintha megfutamodnának – serényen kilőtt lövedékeikkel, azaz nyilaikkal sokakat leterítettek.

A leszálló nap már hét órát jelzett, és a hadiszerencse Lajos seregének kedvezett, midőn a felettébb ravasz türkök – szemtől szembe csapdát készítve – futást színleltek. Amikor a királynak cselre nem gondoló népe igen nagy lendülettel üldözni kezdte őket, a lesben állók, akiket legyőzöttnek véltek, minden oldalról rájuk törtek, és legyilkolták a magukat győztesnek tartó keresztényeket. A király maga is elcsodálkozott azon, hogy győztesből legyőzötté vált, és a nem sejtett csapás így még súlyosabban érintette. Az ember láthatta, hogy a cserjéseket és a mezőket szanaszét hullák borították, a patakok és a folyók vizét vér festette vörösre: még a lovak nyerítése és a kürtök harsogása is rémítő hatással volt ekkor a menekülőkre, az üldözőket viszont egyre inkább buzdította.”

Az első augsburgi csata a Honalapító Magyar Fejedelmek korának (amit ma sajnos közkeletűen kalandozások korának titulálnak) tehát a X. századnak komoly jelentőségű haditette. Eredménye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ezután még több mint két évtizedig működött az az adóztatott (a békét tehát pénzen megvásárló) széles, nyugati földrajzi régióra épülő rendszer, amely egyrészt korábban legyőzött szövetségesekből (Berengár Itáliája, szlávok, bajorok), másrészt pedig a széttagolt német területekből állt. Kidolgozása és működtetése szükségszerű volt a magyarság részéről, olyan ádáz szomszédság ellenében, mint amilyen a Kárpát-medencétől nyugatra élt. A X. század további szakaszában bekövetkező események gyakran feledtetik velünk ezt a korszakot, pedig ez nem más, mint népünk végleges megtelepedésének nehéz, de sikeres bevezető időszaka itt, az európai kontinens közepén, a Kárpát-medencében.”

forrás: www.nyilzapor.hu

A fényképeket készítette: Xiung Nu (www.nyilzapor.hu)

Könyvajánlónk:

Huszka József: Turáni magyar ornamentika története

László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete

László Gyula: Múltunkról utódainknak I.-II. kötet

Mesterházy Zsolt: Honfoglalások kora

Bakay Kornél: Magyarnak lenni büszke gyönyörűség

Kárpáti Gábor – Kertai Zalán: Hunok-magyarok (Rokon népek harci kultúrája)

Képes Krónika

Nagy Kálmán: A honfoglalás korának hadtörténete

Poór Miklós: Nemzetbiztosító hadjáratok a hon visszafoglalás előtt és az államalapítás után

Wass Albert: Honfoglalás (gyerekeknek)