Paál Zoltán (1913-1982) palóc származású munkásember volt. Az „Arvisura” c. mű megírásához egy véletlen vezette. A háború alatt munkaszolgálatra rendelték Németországba, de egy légiriadó zűrzavarában sikeresen megmenekült, s egy szovjet partizán tanyára került. Itt ismerkedett össze egy Szalaváré Tura nevű ifjúval, aki az utolsó manysi fősámán unokája volt, s aki nagyapjától mindent megtanult a fősámánkodással kapcsolatban. Ismerte a Tórem-hitvilágot, a sámán szertartások menetét, a rokon népeket, törzseket. Elmondta, hogy él egy nép messze napnyugaton, akik réges régen elvándoroltak a közös szállásterületekről más rokon törzsekkel egyetemben, s köztük találhatóak az úzok egyik törzsének leszármazottai, a palúzok vagyis palócok népe. Az ősi sámánhit szerint kétezer évenként (a világhónapok váltása idején) az egyes rokoni népek átadják egymásnak a szellemi- és hitélet központját, s a szellemi örökségről és hitvilágról való gondoskodás felelősségét. Tura küldetése pedig, hogy ezt a feladatot átadja egy úznak vagy magyarnak, s amikor megismerte Paál Zoltánt, s megtudta, hogy Paál palóc származású erős barátság, majd szövetség alakult ki köztük. Ez a véletlen találkozás meghatározó volt Paál Zoltán további életútja szempontjából, elindult egy folyamat, mely során ő maga is a közel 1000 rovósámán egyikévé vált.

Az „Arvisura” különös őstörténete a magyarságnak és az emberiségnek. A 24 Hun Törzsszövetség sámánjainak rendszeresen írt és őrzött hagyománya, nemzedékről nemzedékre, logikus rendben mutatja be ezen törzsek életét. A hun-magyar törzsek sok ezer éves történelmét és mítoszait foglalja magába. Térben és időben nagy távlatokat átfogó monumentális, mégis egységes történeti rendszer, mely a magyarság évezredes regevilágán keresztül ismerteti történelmünket. Műfajában a rege világához áll közel. A rege ősi, szájhagyományban élő, mesés, csodás, gyakran mitikus történet, prózai vagy verses elbeszélés formájában.
A palóc eredetűnek mondott „Arvisura” az úz nép évezredes életébe enged alapos betekintést, melynek keretében a művet tanulmányozó olyan ismereteket kaphat az egész Ázsiát belakó Hun Törzsszövetség rendszeréről, szervezettségéről, világlátásáról, s a rováskultúra fejlődéséről, mely páratlan a maga nemében.

Az „Arvisura” jelentése igazszólás, vagy igazat mondott szó, eredetére nézve Paál Zoltán azt írja, hogy ez a szó egy sok ezer éve élt nagytudású asszony, a magyarok Nagyboldogasszonya: Ardvisura Anyhita neve után maradt fenn, aki bölcsességet, tanítást hagyott az emberiségre. Az ő szellemi hagyatékának lett a neve az Arvisurák, majd a későbbi korokban ez az elnevezés rajtamaradt minden olyan szellemi és történelmi leiraton, amelyet az Anyahita által tanított törzsek írtak.
Az „Arvisura” néven megismert regék első feljegyzője Paál Zoltán szerint Arvisura – Anyahita a magyarok ősei által lakott csendes-óceáni Ataiszon élt, mely nem azonos a közismert Atlantisz szigetével. Az „Arvisura” regéje az elsüllyedt őshaza földjén, itt az Ataiszon kezdődik. A rege szerint innen indultak a hunok Mezopotámián keresztül Ordoszba, ahol i.e. 4040-ban megalapították 24 törzsből álló szövetségüket. Ezután megismerkedhetünk az emberiség őstörténetével, mely tehát ezen az elsüllyed földrészen kezdődik. Végigkövethetjük az elmenekülők útját, azokét az emberekét, akik a világ különböző helyein partot érve birtokba vették a mai kontinenseket. Bár az emberiség történetét is nyújtja, előtérbe helyezi a magyarokat, ill. elődeiket, a magyarokkal rokon népeket, törzseket, elsősorban a hun törzsszövetséget, de foglalkozik minden olyan néppel, mellyel az évezredek során valamilyen szinten kapcsolatba került a magyarság.

Paál Zoltán: Arvisura c. kétkötetes műve 15% kedvezménnyel rendelhető a Gyepűben!