Raffay Ernő (1948-) történész, a  budapesti Károli Gáspár Református Egyetem előadótanára, volt   országgyűlési képviselő, az Antall-kormány politikai államtitkára.

A Trianon Társaság alapító tagja, később társelnöke, rendszeresen közöl cikkeket és tanulmányokat. Több könyv szerzője, társszerzője.

2007-ben Szidiropulosz Archimédesszel létrehozta a Trianon Kutató Intézetet, mely „Trianoni Szemle” címmel jelentet meg tudományos szakfolyóiratot 2009 januárja óta.

Kutatási szakterülete a 19-20. századi magyar történelem, Erdély és a román-magyar kapcsolatok, valamint Trianon és az elszakított területek magyarságának története.  Három földrész sok városában tartott e témákból előadásokat. „Trianon titkai” című könyvének jelentős szerepe volt a rendszerváltás időszakában abban, hogy a  közfigyelem a határon túli magyarokra irányuljon.

„Szabadkőművesek Trianon előtt” című művében a szabadkőművesek történetét az 1867–1918  közötti időszakban ismerteti. Ennek folytatása a 2011 októberében kiadott „Harcoló szabadkőművesség” című könyve, mely újabb egyedi információkat nyújt a titkosan működő szervezetről. A 298 oldalas kiadvány a „Nagy Magyarország Dokumentumok” sorozat 3. részeként került a könyvpiacra.

Műve jelentősen átírja a magyar történelem XIX. század végi, XX. század eleji korszakát, ugyanis Raffay a könyv elkészültéig – mindenféle szubjektivitás mellőzésével – soha nem publikált levéltári források alapján mutatja be az 1890-es évektől a szabadkőművesek titkos szervezetét. Taglalja, miként vált a szabadkőművesek szervezete a keresztény magyar állam elszánt ellenségévé. Ismerteti, hogy a szervezet saját szabályait és a legtöbb vonatkozó korabeli magyar törvényt megsértve milyen politikai szerepvállalásba kezdett, melynek tulajdonképpeni egyetlen fő célja a keresztény magyar állam megdöntése volt. Mivel a keresztény magyar állam legfőbb támasza a katolikus egyház volt, így soha nem látott küzdelemben próbálták megszégyeníteni és ellehetetleníteni a keresztény erőt. Az államhatalmat akarták teljes egészében a saját kezükbe venni, de mindezt sikertelenül, rossz bel- és külpolitikával kívánták elérni. Kezdeményezéseik Nagyváradról, a László király páholyból indultak ki. Raffay könyvéből megtudhatjuk, hogy kik álltak a küzdelem élén és hátterében, kik váltak szövetségeseikké, valamint, hogy mi a szerepe a sikeres stratégiában a zsidóságnak.

Raffay célja könyvével a szabadkőművesek katolikus egyház elleni küzdelmének mélyebb kontextusban történő megismertetése. A könyv forrásanyagát szolgáltató dokumentumokba bárki betekinthet az Országgyűlési Levéltár P szekciójában.

Raffay Jenő egy interjúban az alábbiakban foglalta össze a szabadkőművesség mibenlétét: „A szabadkőművesség eredendően filozofikus, filantropikus és progresszív intézményként határozta meg magát. Az 1890-es évekig e társaság mindössze egy-kétezer embert tömörített a társadalom elitjéből: orvosok, ügyvédek, papok, más jeles személyiségek voltak, és jellemzően fontosnak tartották keresztény-keresztyén mivoltukat és magyarságukat. Ebben az időszakban a Biblia, angol szabadkőműves hagyományok nyomán, minden esetben megtalálható volt a páholy-főmesterek asztalán. Ám az 1870-es években az ateista gróf Csáky Tivadar azt javasolta, hogy a főmesterek asztalán a jövőben a francia Grand Oriens Nagypáholy szabályzata legyen, egészen más igazodási pontot adva ezzel. Ekkor vették kezdetüket azok a folyamatok, amelyek nyomán az 1890-es évekre a szabadkőművesség szellemisége radikálisan megváltozott. Addig ugyanis főképp a kor izgalmas eszmetörténeti kérdéseiről beszélgettek összejöveteleiken, és értékes emberbaráti tevékenységet is végeztek: például segélyezték a szegény sorsú embereket. A humanitárius tevékenységre mindenesetre nagy szükség volt, mivel a magyarországi kapitalizmus nemzetközi összehasonlításban is különösen kíméletlenül kizsákmányolta a legnehezebb sorsú rétegeket. Ennek következtében nyomorban élő emberek százezrei jelentek meg a társadalomban. Az ő megsegítésük tehát tagadhatatlanul fontos és helyes cselekedet volt. Ám épp akkor, midőn egyre többen éltek elképesztő körülmények között, a szabadkőművességen belül elkezdett háttérbe szorulni az emberbaráti tevékenység, és előtérbe került az úgynevezett progresszivitás, vagyis a társadalom teljes átalakításának vágya. Úgy gondolták, hogy erre csak akkor van módjuk, ha beleártják magukat a politikába – amit viszont a szabadkőművesség alkotmánya és a működésüket engedélyező belügyminiszteri engedély is tiltott. Innentől tehát törvénytelen szervezkedésről kell beszélni, aminek eszmei hátterét a társadalommérnöki doktrinerség adta. A titkosság fenntartása tehát ekkortól fokozottan érdekük volt. A szabadkőművesek a katolikus egyház politikai, gazdasági és „lelkek fölötti” befolyásának visszaszorításáért harcoltak, később pedig zászlóra tűzték az általános, titkos választójog ügyét, ami Magyarország akkori etnikai viszonyait ismerve egyenlő volt a nemzetárulással, a magyarellenességgel.”

Raffay Ernő: Harcoló Szabadkőművesség című könyve több más hasonló témájú olvasmánnyal egyetemben megvásárolható a Gyepű – A nemzeti könyvek boltja webáruházában!