Mitől magyar valami? Attól, hogy magyar szellemiséget hordoz, teszi ezt csendesen, hétköznapian, magától értetődően, ámbár átütő erővel és kétségbevonhatatlanul. Átsüt rajta mindaz a sokezer év, amióta vagyunk, itt vagyunk, Isten ege alatt a Földön, a helyünkön, a Kárpát-medencében..

Az, hogy miben több -nekünk, magyaroknak mindenképp- a magyar ház a többi náció építményeinél, azt kideríthetjük Színia: A magyar ház mágikus titka c. könyvéből.

„Van egy álmom… Ebben az álomban Magyarországon olyan házak épülnek, amelyből teljesen egyértelműen kiderül egy idegen számára, hogy csakis Magyarországon járhat.”– írja a szerző. Levezeti, hogy a magyar ház egy térbeli összetett rovásjel, mely olvasata: Isten (a föld létező legmagasabb rendű tényezője).

A könyv végére járva, lehet, hogy szemétre vetjük a párkapcsolatunkat erősítő – feng shuis- páros delfinjeinket (már ha van ilyenünk), mert valahogy értelmét veszíti ez az egész. A hit, az elmélyült érzés az, ami megváltoztat ebben. A könyv megadja azt a pluszt, hogy akaratlanul is keresni fogjuk az otthonunkat díszítő magyar jelképeket, meglepődünk, milyen keveset találunk, ami arra fog minket késztetni, hogy leljük fel őket, mutassuk meg barátainknak is, és látni fogjuk, melyek azok, mert mindennél jobban fognak nekünk tetszeni. Azt hiszem ilyen formán, Színia eléri a célját.

Szatmári parasztház

Szatmári parasztház

I. rész: A szerző egy Wass Albert idézettel indít, mely megfogalmazza nagyon is találóan egy ház kisugárzását (mert van ilyen). Ebből máris érezhetjük, hogy nem egy szokványos száraz „építészeti” könyvet tartunk a kezünkben. Inkább hasonlít egy néprajzi, ezoterikus „kirohanáshoz”, de azért ennél több: folyamatokat indít el bennünk, kérdéseket fogalmazunk meg magunkban, és a könyv végén érezni fogjuk, hogy tartozunk valahová, születésünknél fogva részesei vagyunk egy olyan magas szintű hagyományrendszernek, amely fölöslegessé értéktelenít minden idegen sallangot- jelen könyvnél maradva, az otthonunkban, hajlékunkban, házunkban. A magyar mélytudat egy létező, érezhető dolog, mely megformál, megemészt, átalakít, így is mondjuk: megmagyaráz.

A könyv a magyar ház mágiájával folytatódik, a ház megteremtésével. Mi ebben a mágia? Mivel minden ház- és nemcsak ház- teremtés eredménye, egy-egy megvalósult gondolaté- tehát a ház nem más, mint egyéni gondolatok és kollektív gondolatok együttes eredménye.  A hagyomány pedig, Színia szerint, nem más, mint egy nagyon erős, régóta működő kollektív gondolat.

A hagyomány fontos része az életünknek, hiszen – a szerző szerint- már születésünkkor több hitrendszerbe belépünk: először a teljes emberiségtudatba, aztán a magyarságtudatba, és végül a családunk közös tudatába is, ez a családi nevelés-hagyomány, amit mindig viszünk magunkkal, alapja a nevelésünknek.

A könyv az ősi magyar térrendezéssel folytatódik. Külön kiemelten foglalkozik a magyar ősvallással és  a későbbiekben levezeti az őseink világképét, a Szent Hármasságot (az Istenanya, Az Atyaisten, a Fiúisten hármasát), összekötve a csillagképekkel. Hagyományaink szerint minden létező dolog tartalmazza az Atya-Anya-Fiú hármasságát, így az ember is: szellemi központ (Atyaisten- korona csakra), lelki központ (Fiúisten- szív csakra) és testi központ (Anyaisten- gyökér csakra). Nagyon fontos jelképünk az égigérő fa, azaz a Világegyetem, mely megjelenik a mesékben, a díszítéseken is.

Ez a rész részletesen foglalkozik a rovással, azaz a jelekkel, amelyek teljesen leképezik- jelen esetben a ház szerkezetét, úgy, hogy ha a formát vesszük, az, ha értelmezni tudjuk, vagy akarjuk a rovást, formájával megmutatja saját magát. Ebben a fejtegetésben lehet kételkedni, de mindenképp elgondolkodtató. Levezeti, hogy a magyar ház nem más, mint a Teremtés kozmikus folyamatának modellje, a Téridő jelképe, és szerkezetében minden benne foglaltatik, amit ebben a dimenzióban őseink a Teremtésről tudtak, szerkezetében benne foglaltatik a magyar ősvallás és jelképrendszer, és azért volt olyan, amilyen, mert őseink ennek a legpontosabb leképezésére törekedtek. Ez maga a folyamatosan élő hagyomány- ez élt tovább a 19 századig az emberekben.

A magyar hagyomány szerint a ház is eleven test, az ember testének folytatása, a Mindenség modellje, amely védi és összeköti őt a Világegyetemmel. Pl. a háznak homlokzata, fülkéje, ablakszeme, szemöldökfája, stb van. A régészeti leletek is bizonyítják, hogy a magyar parasztházak ezer év alatt nemigen változtak. Szó esik a honfoglalók jurtáiról illetve házairól, aztán az egyterű ház és az erők rendszeréről, az égtájak fontosságáról (megmagyarázza az égtájak jelentését).

II. rész: A ház beosztásáról van itt szó: tetőzet, bejárat, kert, szobák, a tűzhely fontosságáról. A tűz az Atyaisten termékenyítő ereje, a tűz lángja nem mást jelent, mint az ember lényegét, a lelkét. Sok szó- kifejezés van a tűzzel kapcsolatban, amely mind pozitív erőt jelez, pl. tűzről pattant menyecske, háztűznéző,  Így jut a következtetésre, hogy a ház az ember testével azonos, a tűz pedig a lelkével.

Ócsai tájház kemencével

Ócsai tájház kemencével

A könyv folytatódik a jelképek ismertetésével. A jelképek születésünktől fogva velünk vannak, már a gyerekrajzokban is megjelennek, a népmesék nagyon fontos szimbólumrendszerrel bírnak, így feltétlenül fontos, hogy gyermekeinket megismertessük velük (érdekes az annapetigergő- könyv is egy gyereknek, mert hétköznapi problémákat dolgoz fel, de egy népmese gazdagítja a lelkivilágát, a fantáziáját, elkalauzolja egy álomvilágba, és megismerkedik legfontosabb jelképeinkkel). Azt tapasztalatból is tudhatjuk, hogy a legtöbb testi és lelki problémát a gyökerek, a hagyományok hiánya okozza, elég arra gondolni, hogy a régi faluban nem volt magányos ember, magára hagyott beteg vagy hajléktalan, és a fiatalok is megtalálták a párjukat.

A jelképeink rendkívül fontosak, mert a jelkép: erő, és ezért fontos magyar jelképekkel körülvennünk magunkat. Felsorolja ezeket: pl. nyolcágú csillag, Hold, szív, körkereszt, rács, rombusz, elmondja, melyik jelképet mire használhatjuk akár a mindennapokban, hogy életerőnket erősítsük. A jelkép régebben közvetlen információt közvetített, használták és értették őket a régiek.

III. rész: A házépítés fázisairól ír a népi hagyományban: áldomások, házszentelők, stb. Arról, hogy a magyar faluban a templom tornya volt a legmagasabb pontja a településnek, úgy működött, mint egy kozmikus antenna. Ma bankoknak, biztosítóknak van a legmagasabb tornyuk….Vessük össze a két épület szerepét az élhető élet tükrében. Hagyományainkról bővebben a Tarján Gábor: Mindennapi kultúránk hagyományai c. könyvben olvashatsz.

A házépítésnél nemcsak a hagyomány a fontos, hanem a hitrendszer is, ezért pl. ha más nép házépítési hagyományait követjük a hitrendszerét is át kell vennünk. Pl. a feng shui azért nem tudja a magyar házban megállni a helyét, mert nem azonosak a szimbólumok, pl. a sárkány nálunk negatív mesealak, Kínában pedig szerencsét jelent, ugyanez a helyzet a színekkel, az égtájakkal kapcsolatban is.

A szerző szakértője a kínai feng shuinak, több tanfolyamot is elvégzett, egészen a mesterfokozatig tanulta, mire rájött, hogy alkalmazhatatlan, és értelmetlen, a magyar jelképrendszerrel és hagyománnyal összeférhetetlen, és a káoszon kívül mást nem tud okozni.

A szerző tippeket ad, hogy a kínai feng shui helyett mivel tápláljuk lakhelyünk energiáit a magyar jelképrendszernek megfelelően, hogy benne jól érezzük magunkat.

Ez is olyan, mint az egyszeregy: a kínai gondolkodás által kialakított rendszer, a feng shui, ott tud működni igazán, a saját kultúrájában, életterében. Érezzük meg, lássuk meg évezredes kultúránk maivá lényegült maradványait, vagy éppen megőrződött lenyomatait, éljünk magyarul, gyökereinktől nem elszakadva, gyökereinkből táplálkozva. Mi lesz a fával, növénnyel, ha elválik gyökerétől? Ugyanaz történik az emberrel is, a legkevésbé sem képletesen. Csak nem olyan húsbavágóan.

„Minden ember ismerje és becsülje saját műveltségét, hagyományait és azok szerint éljen boldogan. … A magyarok kövessék a magyar szokásokat…Minden nép ragaszkodik a saját műveltségéhez, és abban érzi jól magát… Ez természetes, hisz műveltségünk az azonosságunk, az énünk része.” -Láma Ngawang, tibeti tanító.